Vanek dinasztia - a mágus család második generációja

Vanek professzor a világutazó magyar bűvész és illúzionista fia, akit minden előadáson lefejeztek

1846-ban született. Kereskedelmi iskolát végzett, meglehetős jó eredménnyel. Süvölvény korától édesapja állandó fellépő partnere volt. Adél húgával együtt, aki később a yokohamai Norvég konzulhoz ment feleségül.

József volt az, aki édesapja legendás lefejező mutatványának állandó alanya volt.

Bár jó néhány mutatványt maga is megtanult és művészete színpadképes volt, soha nem pályázott önálló műsort bemutatni.

Apja halála után  nagypolgári körülmények között élt és a vetítőgép ősének számító cykloráma ill. az agioscop tökéletesítésén dolgozott nagy ambícióval költséget nem kímélve. A hármas agioscop volt az a készülék, mely forradalmasította a mozi-világát, mert addig, csak állóképeket tudtak vetíteni.

Ezzel a készülékkel – az általa kigondolt három gép segítségével – tökéletesen megoldott mozgóképet is sikerült vetítenie, mellyel megalapozta a mai mozi ősét és így tulajdonképpen a mai mozi első és igen kiváló magyar úttörője volt.

Több kávéházat is nyitott (Margit krt. 8. Erzsébet krt. 36. József krt. Csömöri út) és ott, vetített képekkel szórakoztatta vendégeit.

Egyik törzsvendége volt  az  alias P. Howard,  aki a kávésról nevezte el könyvei egyik szereplőjét.

Gyermekeit igyekezett a művészvilágtól távol tartani. Úgy gondolta, hogy azzal tesz jót nekik, ha tanulmányaik foglalják le őket, ezért nem sokat mesélt a nagypapa és a saját utazásairól, nehogy a kalandos élet vonzó legyen számukra.

„A vér nem válik vízzé „ tartja a mondás. Ennek okán nyilvánvaló, hogy szándékát nem sikerült megvalósítani. Lánya Sarolta kiválóan rajzolt és zongorázott, idősebb fia József elismert grafikus művész - karikatúrista lett. Kisebb fia Béla pedig elektroműszerésznek tanult s mivel tiltották, autodidakta módon sajátította el a bűvészet alapjait.

Sajnálatos tény, hogy a kávéház tulajdonos nem volt megáldva üzleti érzékkel. Sokan kihasználták, s így lassanként tönkrement. Haláláig zongora- és angol nyelv oktatással foglalkozott.

A spanyolnátha járvány elvitte feleségét és egyik gyermekét. A családját ért csapást, soha nem tudta kiheverni. Csak néhány évvel élte túl szerettei halálát.

1922-ben, 79 éves korában követte feleségét és fiát.

 

Tovább....

Vissza

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 11
Össz.: 3 191

Látogatottság növelés
Oldal: ifj. Vanek József - a kávés
Vanek dinasztia - a mágus család második generációja - © 2008 - 2024 - vanekmagic.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »